Ma nem voltam finn órán, inkább az ipari ökológiára mentem, mivel ma egy külsős cégtől jött egy férfi előadást tartani. A gyakorlatunkhoz adott némi tudásanyagot, ez alapján kell majd megcsinálni. Tegnap beszéltem Évával, és említettem Neki, hogy a csütörtök reggeli finn órám és ez az előadás egy időpontban van és így a csütörtökiekre, nem tudok jönni. Azt mondta, hogy semmi probléma, mert az előadások ugyebár nem kötelezőek, de a mai igen fontos a gyakorlat szempontjából, így arra az elhatározásra jutottam, hogy ma kihagyom a finn órát. Persze, ez csak egyszeri, kivételes alkalom…:) Húúú, ezen a héten eddig mindig volt ipari ökológia órám… Nem mondom, húzós egy hét…:)
Déltől a víztisztításról szóló okosságokat hallgattam, így mára bőven kijutott a jóból…:P El is fáradtam rendesen. Alig vártam, hogy 3 óra legyen és menjek ebédelni, majd pedig a kedvenc helyünkön kortyolgassam a kávét.
Mára kicsit sok volt ez a 3-3 óra új dolog, de nem baj, este legalább jobbat alszok…:)